2013. október 27., vasárnap

A végső összecsapásra várva

Ahogy már korábban is utaltam rá, Rayt nem lehet megállítani, a csata elkerülhetetlen. A védők feszülten, de felkészülten várják a támadást a bázison, Sara és Robin a szívükben félelemmel, mégis bátran néznek szembe azzal, amire első perctől vártak. Hogy mi lesz a vége? Mint már oly sokszor, most sincs másuk, csak a remény és a hit.

„Akkor este senki sem feküdt le aludni, valahogy a delfinek jelenléte megerősítette bennünk, hogy a csata hamarosan elkezdődik. Mindenki a parton várt, Robin körbejárt a szigeten, a víz alatt harcolók pedig a barlangban készülődtek. Anya, Tánya és a lányok a raktárban voltak, Travis és Mark velem a parton. Mark a fegyvereket ellenőrizte, nem azért, mert szükség lett volna rá, hiszen mindegyik tökéletesen működött, csak nem bírt tétlenül üldögélni.
Én bírtam. Letelepedtem egy sziklára, onnan néztem a sürgés-forgást, és nagyon szerettem volna egy nappal idősebb lenni. Addigra minden kiderül, mindent tudni fogunk, pont kerül egy régóta húzódó viszály végére. Próbáltam összegezni magamban, hogy mire is számíthatok. Robin vallomása alapján az biztosnak tűnt, hogy Ray ma meghal, és talán magával rántja őt is. Bár a szívem egy egészen rejtett zugában még mindig hittem a csodában, úgy éreztem, van itt még valami készülőben, csak nem vesszük észre. Tehát bíztam, nagyon bíztam. Felkészültségünk miatt a két sereg összecsapásának kimenetele is nagy reményekkel kecsegtetett, persze csak akkor, ha nem tartogatnak nekünk még valami meglepetést. Nem valószínű, a mérget szánják meglepetésnek, nem hiszem, hogy máson is törték volna a fejüket. Vagyis összességében a világ valószínűleg megmenekül a fekete sereg pusztításától, a vesztesek mi leszünk. Mi, akiknek a szerettei halhatnak meg ebben a harcban. Eddig jutottam, mikor apa leült mellém.
- Hogy vagy? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában.
- Nem valami jól. – válaszoltam én is őszintén.
- Hm, akkor Robin elmondta? – zavarában egy falevelet piszkálgatott a földön.
- Igen, el. De nem hiszem.
- Sara, nem akarom, hogy olyasmiben bízz, ami lehetetlen, aztán összeroppanj a csalódástól.
- Nem fogok kikattanni, de nem lehetetlen. – vitatkoztam, apa nagyot sóhajtott.
- Szerintem Robin mégsem mondott el neked mindent, azért reménykedsz ennyire.
- Elmondta, hogy ha legyőzi Rayt, utána a lelkét is le kell győznie, mert az sem létezhet tovább, és megfojtaná őt.
- De ha tudod, akkor miért? – abbahagyta a piszkálgatást, és rám nézett.
- Miért nem hiszem? Mert nem érzem. Nem érzem, hogy Robin nélkül kell tovább élnem. Valami történni fog, van még egy esély, amivel megmenthetjük. – magyaráztam a hit szenvedélyével a szememben és a szívemben.
- Nem lehet megingatni, igaz?
- Nem, sosem lehetett. Máskor is hittem már lehetetlen helyzetekben, és akkor is megjött a segítség. Emlékszel? Ti voltatok azok, te és Tylor.
- Hogyne emlékeznék, azt a napot nem lehet elfelejteni. De most kire vársz? – kérdezte apa kíváncsian.
- Nem tudom, pont, mint akkor. De van egy kérésem. – néztem rá komolyan.
- Hallgatlak.
- Ha eljön a pillanat, te is tudni fogod, és ha szólok, hogy mit kell tennünk, akkor kérlek, majd ne kételkedj bennem, csak segíts. – kértem, kellett még egy szövetséges Tánya mellé.
- Ott leszek, számíthatsz rám. – ígérte.
- Kösz, apa.
Átölelte a vállamat, kicsit még üldögélt mellettem, aztán felállt és odasétált Markhoz. Már sötét éjszaka volt, de a hold teljes fényében ragyogott, és ezernyi csillag fénylett felettünk. Anya kis csapatával megjelent a parton és mindenkinek kiosztott egy kis vizet, meg csokit. Mást úgysem tudtunk volna enni. Aztán órákon át vártuk a végzetünket. Néha én is sétáltam egy kicsit, néha odacsapódtam másokhoz, de ahogy telt az idő, mindenki egyre szótlanabb lett. A szavak elfogytak, de a feszültség érezhetően megnőtt. Hajnaltájt a sereg megérzett valamit, egyetlen szó, vagy figyelmeztetés nélkül felálltak csatarendbe. A párok felsorakoztak a fegyverek mögött, a többiek mögöttük álltak, csak azért is a fehér ruhában. Nem hatott már rájuk, tudtuk jól. De fenséges látvány volt a sok ezer harcos szikrázó fehér ruhája, és meg is zavarhatja őket. Azt hihetik, nem tudjuk, hogy hatástalan, ettől felbátorodnak és óvatlanok lesznek. Robin az élre állt, fehér köpenye hullámzott körülötte, mellette álltam én, apám és Mark. Mögöttünk a fehér sereg, mozdulatlan eltökéltséggel. Nem féltünk, egy kicsit sem. Velünk volt egy hatalmas erő, ami magasztossá, felemelkedetté tette a pillanatot, és ami nem engedi majd, hogy elbukjunk.”

Ennyit hát a hamarosan megjelenő "Sötét Vihar" kötetek harmadik részéből, a "Mennydörgés"-ből, a többi titok önálló felfedezésre vár a könyvben. Mert az itt bemutatott részleteken kívül még nagyon sok minden várja az olvasót. Reményeim szerint jövő héten készen leszünk a nyomdában, aztán csak a kiszállításra kell várni. De még jelentkezem, ha már az üzletekben lesz a könyv. Én már nagyon várom!
Szeretettel: Darena

3 megjegyzés: