JÚLIA: (Folyt.)
"Megérkeztünk, a nővérem odabent
van, és ki tudja milyen érzésekkel vár minket. Emma és Mason szótlanul vártak,
hagyták, hogy megnézzem magamnak a házat, amit még sosem láttam. Nem tudtam,
milyen városban vagy településen jártunk, csak jöttünk Paul koordinátái
szerint, de ez nem is fontos. Itt a ház és benne Ella. Kicsike ház, egy ablaka
néz az utcára, talán a konyha lehet. Fehér fa, megkopott színű, de régen
pirosnak mondott tető és néhány lépcsőfok a bejárat előtt, amiken fel kellene
végre mennem. Nagyot sóhajtva vágtam neki, mikor egy régi, jól ismert hang
szólított.
- Júlia! Meddig ácsorogtok ott,
gyertek már be!
Felnéztem, Ella állt az ajtóban.
Semmit sem változott, rövid szőke haját egyszerűen, kissé oldalra fésülve
viselte, szürke melegítője szépen rásimult a testére. Mégiscsak változott, az
alakja tökéletes.
- Edzőtermem van. – jegyezte meg
magyarázatul, kimondatlanul is értette, mi jár a fejemben, ez régen is remekül
működött köztünk.
- Jól nézel ki, tényleg. –
nyögtem ki nagy nehezen.
Ella arca feszült maradt, a szeme
kerülte a tekintetemet.
- Kösz, gyertek be.
- Ő a barátunk, Mason. – Ella
csak bólintott, aztán becsukta mögöttünk az ajtót.
Körülnéztem. Kicsi, de barátságos
ház a nővéremé. Az alsó szinten nem voltak falak, mindjárt a nappaliba léptünk
be, ami egyben konyha és étkező is volt. Rögtön a bejárat mellett vezetett
felfelé egy keskeny falépcső, ott lehet a hálószoba.
- Fent vannak a szobák, már
előkészítettem a tiédet és nekik is egyet. Több nincs is.
- Köszi, Ella. – szólalt meg Emma
megilletődve.
- Nincs mit, üljetek le,
csináltam szendvicseket.
- Az jó, mert piszok éhes vagyok!
– lelkesedett Mason, és gyorsan le is ült az asztalhoz, Emma tétován követte.
Ő is érezte a feszültséget. Csak
álltam ott szerencsétlenül, nem tudtam, mit tegyek. Menjek oda és öleljem meg?
Vagy hagyjam egy kicsit és majd később? De hát csak kellene szólnom valamit!
Ella után mentem a konyhapulthoz.
- Ella, én… - nem tudtam befejezni,
Ella közbeszólt.
- Ne most! Majd holnap mindent
megbeszélünk. Adj nekem időt. – még most sem nézett rám, iszonyú rossz volt, de
megértettem. Egyszer csak holnap lesz, egyszer csak rám bír nézni.
Vacsora közben kínos csend
telepedett közénk. Mason néha próbálkozott, az edzőteremről kérdezgette Ellát,
de a rövid válaszok hamar elvették a kedvét. Elég késő volt már, evés után Ella
még eligazított minket.
- Fürdő van lent a bejáratnál és
fent is. Júlia szobája balra a lépcső mellett, utána Emmáéké. Fürödjetek
nyugodtan, én már túl vagyok rajta. Reggel találkozunk.
Ezt a lépcsőn felfelé menet
mondta, aztán eltűnt, egy ajtó mögött. Hát, ennél kicsit kedvesebb fogadtatásra
számítottam.
- Azt hiszem, mégiscsak maradok
egy pár napot. – Emma döbbenten bámulta a nővérem hűlt helyét.
- Nem gond, maradhat, majd utánam
jön. – támogatta Mason, közben én is magamhoz tértem.
- Nem, dehogy, nem kell maradnod.
Akkor sosem tisztáznánk a dolgot, ezt kettőnknek kell rendezni. Menjetek csak,
én megleszek.
- Bizti? – kérdezte Mason.
- Bizti. – bizonygattam, de Emmát
még nem győztem meg.
- Nem tudom, ez a helyzet elég
siralmas.
- Te hogy éreznéd magad az ő
helyében? Annyi év után betoppantam, és ráadásul nem is akármilyen állapotban,
totál felborítva a nyugalmát.
- Persze, értem, igazad van, csak
így nem szívesen hagylak itt.
- Tudom, Emma, de minden rendben
lesz.
- És ha mégsem?
- Akkor azonnal értesítelek téged
és Pault is.
- Engem ne etess! Nem fogsz
értesíteni senkit! – fakadt ki Emma sziszegve, nehogy Ella meghallja.
- Emma, itt már nem csak rólam
van szó. Ha babáim lesznek, és Ella nem segít, egyedül nem maradhatok, muszáj
szólnom.
Ez hatott, ezt már Emma is
elhitte. Tudja, hogy magam miatt nem, de a kicsik miatt tényleg hajlandó leszek
mindenre.
- Oké, de időnként megnézünk
téged. Ugye, Mason?
- Úgy ám! Ellenőrzés lesz!
Méghozzá váratlanul!
- Azt el is várom, jó lesz néha
látni titeket.
- Aha, meg hozunk majd híreket
is. Tylorról. Persze, csak ha akarod. – Emma bocsánatkérően nézett rám, de most
is kitalálta a gondolatomat.
- Akarom hát!
- Szuper! De most hulla vagyok,
menjünk aludni! – Emma felállt, Mason felkapta és felvitte az emeletre.
Még üldögéltem néhány percet,
kicsit szemügyre vettem új otthonomat. Otthon. Milyen rég nem volt nekem
ilyenem. Ella házában kedves, jó hangulat volt, amolyan meleg otthon. A konyha
rész nem volt túl nagy, de hát neki magának minek is. A bútor kellemes, halványzöld
színű volt, hozzá szürke fogantyúk és kiegészítők. Az asztalon is zöldes
mintájú a terítő, középen egy cserép korallvirág, narancsszínű virágokkal. A
nappaliban három szürke fotel állt, közöttük egy kis asztalka, és narancs meg
zöld színű párnák, az ablakban virágok. Tv-t nem láttam, talán fent van a
szobájában.
Hirtelen engem is elkapott a
fáradtság, felsétáltam a lépcsőn, a szobám ajtaja nyitva várt engem. Egy
szekrény, egy fehér takarós ágy és egy asztal székkel, ennyi a berendezés. Ha
itt maradok, lesz mit szépíteni rajta, de legalább elfoglalom magam valamivel.
Az ágyam viszont jó illatú volt és puha. Tusolás után jól esett belebújni. Az
átélt izgalmak ellenére, vagy éppen azért nagyon gyorsan elaludtam.
Reggel egyedül ébredtem, a házban
nem volt senki. Ella biztosan az edzőteremben van. De Emmáékat sem találtam,
amit aztán megmagyarázott az a kis levélke, amit a konyhapulton hagytak.
„ Júlia! Éjjel üzenetet kaptunk,
hogy a csapat a közelben jár, csatlakozunk hozzájuk! Vigyázz magadra, hamarosan
jelentkezünk! Emma.”
Elmentek. Már nekem is hiányzott
az összecsapások izgalma, kicsit irigyeltem is őket. Meg a babáknak sem éreztem
még semmi jelét. Mindegy. Most várnom kell, és beszélnem Ellával. Jó lenne újra
közel kerülni hozzá, mégiscsak a testvérem. Ebédre biztos hazajön, addig
körülnézek odakint, esetleg hozok valami kaját. Ő is gondoskodott rólam,
találtam az asztalon friss kenyeret és zsemlét. Bekaptam pár falatot,
felöltöztem, aztán kimentem az utcára. Jól tájékozódom, az eltévedéstől nem tartottam,
bátran róttam a métereket a házak között. Átlagos otthonok voltak mindenütt,
nem gazdag, de nem is szegény lakóik lehettek. Minden tiszta volt és rendes.
Két sarokkal arrébb találtam is egy nagyobb élelmiszer üzletet, vettem
fagyasztott pizzát, majd megsütöm, ha Ella hazaér. Nem tanultam meg főzni, arra
nem igazán volt módom és lehetőségem. Még barangoltam egy kicsit, egész jó
boltokra akadtam, bevásároltam néhány ruhát is, hiszen nem bőrönddel érkeztem.
Észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Ha az ember nem szupergyorsan, hanem
normális tempóban közlekedik, valahogy minden sokkal tovább tart, olyankor az
idő száguld. Hazafelé vettem az irányt, még a virágboltba beszaladtam és vettem
Ellának egy szépen virágzó orchideát. Ha nem tévedek, szereti a virágokat. Aztán
siettem haza, nehogy lekéssem a nővéremet.
Nem késtem le, de nem is előztem
meg, Ella már otthon volt és a házban isteni illatok fogadtak. A jelek szerint
ő megtanult főzni. Háttal állt nekem, valami szószt kavargatott a tűzhelyen.
- Szia Ella.
- Szia. – mondta hátra sem nézve.
- Én csak fagyasztott pizzát
hoztam, nem tudok főzni, de ennek isteni illata van.
- Szeretem a pizzát, majd
vacsorára jó lesz.
- Az klassz, örülök. Miattam nem
kell ám főznöd, majd kitalálok valamit.
- Minden nap főzök, csak ritkán
eszem műkaját.
Hát, akkor beletrafáltam a
pizzával. Megsemmisülve somfordáltam ki a konyhából, leültem az asztalhoz. Ez
még annál is nehezebb lesz, mint gondoltam. Ella némán kevergette tovább a
szószt, aztán megállt a keze és nagyot sóhajtott.
- Kivétel a pizza, de azt is
inkább én csinálom. Most tejszínes, gombás szószos tészta lesz. Szereted?
- Mindent szeretek, én meg ritkán
jutok főtt ételhez.
A szósz elkészült, Ella elzárta a
lángot, kirakta két tányérba a tésztát, meglocsolta a szósszal, megszórta
sajttal, és az egyiket elém rakta, aztán ő is leült velem szemben az asztalhoz.
- Jó étvágyat. – mondta.
- Neked is.
Hamar befaltam, nagyon finom
volt, meg siettem is, hátha utána válthatunk pár szót.
- Vissza kell még menned? –
kérdeztem.
- Nem, ma délután itthon maradok.
Van mit megbeszélnünk. – Ella letette a villát és végre, most először rám
nézett.
- Szép vagy, de nyúzott.
- Nehéz napjaim voltak.
- Mindent tudok, valami Paul
elmondta, bár azt nem akartam és nem is akarom tudni, hogy ki művelte ezt
veled. Érzel már valamit? – fejével a hasam felé intett.
- Még nem, még reménykedem.
- Azt lehet, de ez a Paul azt is
mondta, hogy szerinte biztos a dolog.
- Mindig akad kivétel.
- Nem Júlia, te nem ilyen vagy.
Kérlek, a legfontosabb, hogy ne hazudj nekem, még a kedvemért se. Te már
pontosan tudod, hogy mi lesz.
Igaza volt, tiltakoztam még, de
belül valóban tudtam. Nem mertem az arcára nézni, inkább az orchideát néztem,
amit csak úgy letettem az asztalra, Ella még észre sem vette.
- Igen, csak magamnak sem merem
bevallani. Úgy érzem, terhes vagyok.
Ella hallgatott pár percig, én
meg rettegtem attól, amit mondani fog.
- Köszönöm a virágot, nagyon
szép. Júlia, tudom, hogy más vagy, mint mi egyszerű halandók. Nagyon szeretlek,
és belehalnék, ha valami bajod lenne. A legnyugodtabb akkor voltam, amikor
semmit sem tudtam rólad. Itt maradhatsz, amíg megszülsz, de utána menj el. –
nyíltan, a szemembe nézve közölte velem az érzéseit.
- Értem, én is nagyon szeretlek,
és nem is kérek tőled többet. Ha Tylor előbb felépül, még akár a szülést sem
várom meg. Köszönöm, hogy segítesz.
- Nem kell megköszönnöd, a
testvérem vagy, bajban számíthatsz rám.
- Oké, akkor? Van valami
házirend? – tártam szét a karom, mellesleg témát is váltottam.
- Nincs, csak annyi, hogy
szeretem a rendet. De a szobádat fel kéne dobni egy kicsit. Van kedved
vásárolgatni?
- Naná, hogy van!
Ella bedobta a mosogatóba a
tányérokat, odalépett hozzám és mosolyogva megölelt.
- Örülök, hogy látlak.
- Én is, Ella.
- Megyünk?
- Tőlem indulhatunk! –
sóhajtottam fel megkönnyebbülve.
A délután végre feszültségtől
mentesen, nagyon jó hangulatban telt. Vettünk egy kényelmes fotelt, állólámpát,
szép függönyt, színes ágytakarót, párnákat és szőnyeget. Közben jókat
nevettünk. Teljesen megfeledkeztem minden bajomról, olyan önfeledtek voltunk,
mint gyermekkorunkban. Este kifulladva értünk haza, Ella elcsigázva huppant le
az egyik fotelba.
- Na, most jöhet a pizza,
farkaséhes vagyok.
- Máris, én jövök, már csinálom
is! – Ella mosolyogva nézte végig, hogyan keresgélek és ügyetlenkedem a
konyhában, még rá is játszottam egy kicsit.
Persze, végül azért elkészült a
pizza. Vacsi után elpakoltuk a szobámban új szerzeményeinket, a hatás egész más
lett, a szoba megtelt szeretettel és melegséggel. Ella is elégedetten nézett
körül.
- Így már sokkal jobb. Tudod, nem
nagyon járnak ide vendégek, nem foglalkoztam sokat a vendégszobákkal.
- Legalább együtt varázsoltuk át,
és közben még jól is éreztük magunkat.
- Rég nevettem ennyit. Jó, hogy
itt vagy.
- Igen, jó.
Ella felém fordult, félénken
bökte ki, ami a szívét nyomta.
- Nem lehetne, hogy lemondasz
arról az életről, és velem maradsz? Akár a babákkal is?
- Nem tehetem, azért, amiért más
vagyok. A babák is ilyenek lesznek, ha itt maradnánk, téged is veszélybe sodornálak.
- Hm, akkor be kell érnem ezzel a
kis idővel.
- Be, de remélem, szeretettel
gondolsz majd rám.
- Mindenképpen. – Ella megölelt,
nagyon-nagyon jó volt.
- Jó éjt az új szobában. –
mondta, aztán magamra hagyott.
A következő napokban mindenhová
együtt mentünk, elkísértem Ellát az edzőterembe is. Együtt edzettünk,
vásároltunk, főztünk, este régi képeket nézegettünk, vagy beszélgettünk. Mint
két igazi testvér. Egészen addig a reggelig, amikor a fél délelőttöt a fürdőben
töltöttem a mosdó fölé hajolva és hánytam. A fiaim bejelentkeztek. Még abban is
tökéletesen biztos voltam, hogy két kisfiú növekszik a hasamban. Attól a naptól
kezdve ki sem mozdultam a házból. Rengeteget hánytam, de bármennyire utáltam
is, akkor is folyamatosan tömtem magam, hogy ne fogyjon el túl gyorsan az erőm,
és nagyon szerettem az én kis babáimat. Ella hűségesen gondoskodott rólam,
naponta csak egy-két órát töltött az edzőteremben, a többi munkát leadta
másnak, hogy minél többet velem lehessen. Pedig nem voltam valami jó társaság, csak
ingáztunk az ágytól a fürdőszobáig. Két
hányás között a fájdalom is kezdett egyre erősebb lenni, szét akart szakadni a
testem. Néha egy-egy órácskára csillapodott, de ezek az órák egyre ritkábbak
lettek. Gyötrelmes hónapok vártak rám, de nem bántam."
