2012. szeptember 29., szombat

Remény

Ahogy ez a virágos rét, úgy virult ki a három orosz kislány életében is a remény. Lettek barátaik, és a legidősebb lány, Tánya érzelmei is mintha viszonzásra találnának. Olga, a nevelőanyjuk már nem volt olyan kegyetlen, többet nem bántotta őket. Talán azért, mert fontosabb dolga lett. Érkezett egy idegen a városba, ő az új tanár az iskolában. Senki sem ismerte itt, csak egyvalaki. Olga.Tánya megdöbbenve fedezte fel, hogy ők ketten együtt dolgoztak egy rejtélyes ügyön. Még nem sejtette, hogy ennek köze van az ikrekhez, főként Robinhoz.


Aztán a folytatásban a tanár úr egy osztálykirándulásra vitte őket a hegyekbe, ahol Robin szépen beleesett az előre eltervezett, gondosan megépített csapdába. Tánya mozdulatlanul feküdt a vértől vöröslő hóban, Robin csak úgy menthette meg az életét, ha használja azt az erőt, amit a rombolás éltet. Először küzdött meg a sötét viharral, egyedül harcolt az elemi erővel, magányosan állta a csapásokat. Mint ez a fa, amit épp kettéhasít a villám, de akkor is áll. Tánya túlélte a támadást, de Robin öntudatlanul esett össze. Senki sem tudja, hogy amikor majd magához tér, milyen lesz. A régi Robin tér vissza, vagy egy másik, aki más céllal érkezik. Úgy tűnik, a tanár úr jó munkát végzett. Természetesen a megbízóinak, és nem a tanítás terén. Azért a régi mondás itt is érvényes, egy csatát megnyert. De a háború még hátravan.

2012. szeptember 14., péntek

Az első viharfelhők

Kedves Mindenki! 
Kedves Látogatók!

Tartozom nektek némi magyarázattal, hiszen szeptemberre ígértem a könyvet,    de sajnos egy kicsit csúszni fog. Szépen haladunk az előkészületekkel, csak lassabban, mint ahogy terveztük. Ha már tudom, hogy mikorra várható, jelezni fogom. Én is nagyon várom, de addig is, köszönöm a kitartásotokat. Remélem a várakozás jutalma egy szép könyv lesz, sokak örömére.

A folytatás:
Ahogy ezen a képen, a történetben is gyülekeznek már a sötét felhők. A kapcsolat az ikrek között olyan szoros, hogy szeretni is csak egyféleképpen tudnak. Ami az egyik fiúnak öröm, a másiknak szenvedés, és ez a szenvedés megkeseríti az örömöt, soha be nem gyógyuló sebeket okoz.

Részlet a "másik" fiú, az ikertestvér mérgező érzéseiből:
"– Keresned kell valamit, ami más, ami rajtunk kívül van, ami eltereli a gondolataidat, és kizökkent ebből az őrületes levertségből – mellé ültem, és megfogtam a kezét.
Akartam, hogy érezze, tényleg szeretnék segíteni. Hagyta, és csak nézte a kezemet az ő kezében. Lehet, hogy ezt mégsem kellett volna.
– Rajtatok kívül? – kényszeredetten felnevetett. – Olyan nincs, mert az a semmi – még mindig a kezemet nézte, óvatosan megpróbáltam elhúzni. Először engedte, aztán hirtelen visszahúzta.
– Miért fogtad meg a kezem? – kérdezte, és közben nagyon szorított.
– Ray, ez fáj.
– Kérlek, válaszolj!
– Hogy tudd, segíteni szeretnék, és fontos vagy nekem.
– Fontos? Hogy lehet az, hogy te, pont te vagy az első ember, aki nem engem választott, hanem Robint.
– Nem akarhatsz mindent magadnak! – most már dühös voltam.
– Érted cserébe mindent odaadnék – csak most nézett rám.
Tengerkék szemének összes ragyogása odalett. Pont úgy, mint mikor egy virágot beragyog a nap, aztán egy felhő miatt hirtelen árnyékba kerül. Nem szabad engednem a kitörni készülő gyengédségnek, nem kelthetek felesleges reményt.
– Én nem lehetek a tiéd. Az első pillanatban Robint választottam. Igazán sajnálom – eltökéltségem őt is megkeményítette, elengedte a kezem."

2012. szeptember 1., szombat

Árván

A lányok esti altatója a sírás.
Sziasztok!

A könyv folytatásában egy rövid fejezethez érkezünk, ami a már korábban is említett lánytestvérekről szól. Három középiskolás lány, az édesanyjuk nélkül, egy örökké dolgozó, munkájának élő édesapával, és egy rájuk erőszakolt pótmamával, aki még csak meg sem kísérli pótolni a hiányt a lányok életében. Épp ellenkezőleg, apjuk befolyásoltsága miatt, és az ő tudta nélkül a lányok élete nagyon kemény. Elég egy apró hiba, és a pokol elszabadul.


Egy kis idézet:

"A nagyobb baj otthon van. Apát a suli kezdete óta nem is láttuk. Egyszer meghallottam, amint az Olga nevű szörnyeteg azt mondja apának a telefonba, hogy minden rendben van velünk, nem kell hazasietnie miattunk. Semmi sincs rendben. Olga mindenért üvölt velünk. Elég hozzá egy morzsa a padlón, egy félredobott zokni vagy hangos nevetés. Csak akkor ehetünk, ha ő szólít minket. A saját házunkban néma csendben élünk, semmit sem merünk csinálni."