Ray szenvedése

Üdv!

Találó, ideillő kép egy filmből. A Sötét Vihar/Mennydörgés második fejezete Rayről szól. Csak az tudja, aki átélte, aki érezte azt, amit ő. Csak az tudja, hogy a magány, a csalódottság, az irigység, az elkeseredettség,  az örjítő féltékenység mekkora pusztítást tud okozni egy jónak született lélekben. Hogy milyen az, amikor nincs kiút, mert jó megoldás nem létezik. Tudni, hogy nem jut más, csak a szenvedés. Ray összeomlik, ereje elhagyja, képtelen küzdeni az érzései ellen, az ár magával sodorja a sötétségbe:

"A támadás után többször is jártam náluk, megbocsátották, hogy megpróbáltam Sarát rávenni Robin elhagyására, még a nagyi temetésén is ott voltam, de közben nagyon szenvedtem. Nem a temetés miatt, nagyit sosem szerettem igazán, mindig gyanakodva méregetett. Átlátott rajtam, tudta, hogy nem tudom megfékezni a bennem növekvő sötétséget. Annyira igyekeztem, komolyan akartam, hogy ne érezzem az irigységet, a dühöt, a féltékenységet és a bosszúvágyat. De nem bírtam velük. Mert láttam Robint és Sarát együtt, átéreztem a szerelmüket, láttam Sara hatalmas pocakját, amit a fájdalom ellenére boldogan viselt, láttam Robin szemében az imádatot, láttam a babákat, az esküvőt és még Tánya örömét is. Megannyi tőrdöfés ingatag lábakon álló akaratomba, ami minden egyes alkalommal egyre gyengébb és kisebb lett.

Az esküvő volt a legrosszabb. Bámulni befelé, egyedül. Érezni mások boldogságát és a saját magányomat. Csinálni akartam valamit, hogy ne legyen nekik ennyire jó. Lestem a babákat, hátha a nagy vigadalomban egy pillanatra egyedül maradnak és megléphetek velük. Nem akartam bántani őket, csak azt szerettem volna, hogy velem legyenek, hogy én vigyázhassak rájuk, hogy nekem is jusson valami kis öröm. Végül is, akár az én fiaim is lehettek volna. Gyáva voltam. Pedig hajnalban Ella pár percre elaludt mellettük. Nem tudtam kihasználni az alkalmat, mert attól tartottam, hogy valaki közülük rám támad közben és megöl.

A haláltól nem féltem, de attól igen, hogy a lelkem Robinnal maradjon. Az rosszabb, mint élni és tudni, hogy valahol a világban ők boldogok. Az a valódi pokol. Mert pokol igenis létezik, aki átélte a viszonzatlan szerelmet, az sejti, mire gondolok. De minden nap érezni, amit a testvérem érez Sara mellett, az mindennél rosszabb. Ha nem féltem volna ettől a pokoltól, már rég nem élnék. Még a halálban sem lenne nyugalmam, még az sem adatott meg nekem, hogy meghalhassak. Élnem kell, és várni, hogy Robin halljon meg előbb. Reménytelen, tudom.

Az esküvő után néha még meglestem őket, de csak ritkán, mert Robin mindig tudta, hogy a közelben voltam. Egyszer egy bevetésre is velük mentem, a hátsó sorban én is harcoltam Robin oldalán. Tudott róla, örült neki, de nem vártam meg, hogy megköszönje, leléptem előle. Azt hittem, jó lesz vele együtt harcolni. De csak tovább gyötörtem magam. Robint mindenki imádta, felnéztek rá, igazi vezér volt, aki legyőzhetetlen. Mardosó dühöm iszonyatos haragot szabadított az ártókra, legalább hasznomat vették abban a bevetésben. De soha többé nem harcoltam velük."

További szép nyarat mindenkinek! Szeretettel: Darena

Előszó a "Mennydörgés"-hez

Kedves Olvasóim!

Először is hálásan köszönöm mindenkinek, aki továbbra is velem tart, és aki csatlakozik hozzánk. Nagy örömmel értesültem róla, hogy nekem is van már olyan olvasóm, aki a könyveimet a kedvencei közé sorolja. Mi kell ennél több egy írónak? Viszonzásul lassan elkezdem bemutatni a trilógia harmadik, befejező részét, a Mennydörgés-t. Kalandos történet, sok fejezettel, lesz miről mesélni. De ezúttal sem szeretnék minden titkot felfedni, nem szeretném elrontani a varázst, amelyet egy jó és izgalmas könyv olvasása jelent. Ízelítőnek jöjjön az előszó:

"Néha megadatik nekünk az a csoda, hogy amikor azt hisszük, minden rendben van, az tényleg úgy is van, de legtöbbször ez csak a látszat. Ha a puszta létezéseddel akaratodon kívül gyűlöletet keltesz valakiben, akkor sosem lehetsz nyugodt. Mert ez az érzés megmérgezi őt, elhatalmasodik rajta, és aki korábban szeretett téged, az lesz a legádázabb ellenséged. Ha nem veszed elég hamar észre, hogy semmi sincs rendben, akkor versenyt futhatsz az idővel az életedért. De ha későn ébredtél, már hiába futsz, sosem éred utol."

A Sejtelmes Fény jó véget ér, minden elcsitulni látszik, Sara és Robin életébe béke költözik, de ők is tudják, vagy inkább csak sejtik, hogy ez csupán átmeneti. Azért a nyugalmat hosszú időre megkapják, sok év eltelik, mikor a harmadik részben újra találkozunk velük. Megerősödve veszik fel a harcot az ártókkal, új szereplők lépnek színre és Robin megkapja a következő nagy csapást, amely benne volt a levegőben, de mégis olyan hihetetlen. Íme egy kis részlet az első fejezetből:

"Letérdeltem Robin mellé a földre, csukott szemmel szorította Ray kezét, én is megfogtam a másikat és próbáltam segíteni. Még pislákolt benne az élet, örültem, hogy David nem ölte meg. Hosszú órákig ültünk így, mozdulatlanul. Közben Rose és Oliver is megérkezett, némán csatlakoztak hozzánk. Oliver Ray mellkasára tette a tenyerét, Rose a fejét fogta. Robin fel sem nézett. Nagyon lassan kezdett visszatérni Ray ereje, a szíve egyre gyorsabban dobogott, a teste felmelegedett. De nem vártuk meg, hogy felébredjen, mikor már biztonságban volt, Robin felállt.

- Nem akarok a szemébe nézni és beszélni vele. Nem tudom végighallgatni, hogy miért tette ezt. Nem fog meghalni, de csak a fiam kedvéért. Nem akartam, hogy ilyen terhet kelljen hurcolnia. Menjünk haza, el kell búcsúznom Ellától.

Nem nézett többet a testvérére, a testvérre, aki elárulta őt. Majdnem elveszítettük miatta a fiunkat és a lányokat. Robin szavaiból már kitaláltam azt is, hogy Ella meghalt. Ray okozta a halálát. Talán nem szándékosan, de ha nincs ez a támadás a lányok ellen, akkor még most is élne. Éreztem, hogy Robin lelkében hatalmas üresség keletkezett, az ereje elhagyta, helyét a fájdalom vette át. Két olyan embert veszített el ma, akik egész gyermekkorában a mindenséget jelentették neki. A testvérét, aki nem testvér többé, és a nagynénjét, aki az édesanyját pótolta rengeteg szeretettel. Már ennyi is bőven elég indok lenne a fájdalmára, de még ott van David fájdalma, amit sajátjának érez, ahogy én is. Meg a veszteség fájdalma halott társaink miatt. Ez a nap mindnyájunknak elviselhetetlen gyötrelmet hozott. Hazafelé az ég hangosan dörgött felettünk, villámok tépték szét nyugalmas életünket."