Szenvedély

Szenvedély, ez a címe a Sejtelmes Fény következő fejezetének, amelyben ez a szó egyszerre jelenthet jót és rosszat is. Csak egy szó, mégis oly sok minden megbújhat mögötte, ami aztán lángra kapva mindent felégethet maga körül. Sarára gyógyulása idején Robin testvére, Ray vigyáz, látszólag beletörődve a helyzetébe elfogadja a testőri, edzői és tanítói szerepet, de az érzéseit képtelen elfojtani, és még mindig remél, ahogy ez a következő rövid kis idézetből is kiderül:

 "Ray volt az, tőlem két-három méterre lebegett a sötétségben.

- Mit csinálsz itt? Megijesztettél.

- Bocs, nem volt szándékos. Csak látni akartam, hogy rendben vagy-e. Volt egy rossz érzésem, úgy nézem nem alaptalanul.

- Egy kis roham volt, semmi több, már jól vagyok. Nem kell őrizned engem. – próbáltam kicsit keményebb hangot megütni, sikerült is megbántanom. Mosolytalan arccal nézett rám.

- Apád nem csak azt kérte, hogy foglalkozzak veled, azt is, hogy vigyázzak rád. De ha te ezt tolakodásnak veszed…

- Nem, dehogy! Csak, csak a büszkeségem, tudod.

Megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Nem tehetek róla, ha nem jössz ki az ablakba fuldokolva, ami úgy megrémített, hogy nem mertem távolabb menni, akkor sosem tudod meg, hogy vigyázok rád.

- Bevallom, igazából örülök, hogy itt vagy. Rettegek a magánytól.

Közelebb jött, sokáig nem szólt. Tudta jól, hogy mi ennek az oka, de nem tudta eldönteni, hogy beszéljen-e róla. Végül rászánta magát.

- Miatta, ugye? A rosszullét is miatta volt. – kérdezte suttogva.

- Igen, nagyon hiányzik nekem.

- Emlékszel? Mondtam én neked, mondtam az elején, hogy sokkal jobban tennéd, ha távol tartanád magad tőle.

- Emlékszem. Nem volt választásom, ahogy most sincs. Miért mondod ezt?

- Mert még nem késő. Még elfelejtheted. Robin csak fájdalmat fog okozni neked, félelmet, rettegést!

A szeme lázasan villogott, a hangja tele volt könyörgéssel.

- Nem értem, miért gondolod ezt. Robin rendbe jön, és újra együtt leszünk. És soha nem tudnám elfelejteni.

- Sara, Robin megváltozott! Már nem olyan, mint régen! Küldetése van, nem te leszel számára a legfontosabb!

- Nem számít, tudom, hogy a szerelme irántam változatlan. Annak meg szívből örülök, ha teljesíti a feladatát.

Ray megtört, az elszántságom megállította. De be kellett látnom, hogy a nagyinak igaza volt. Ray szeret engem, és ettől nagyon szenved. Ha nem tisztázom vele ezt a dolgot most, ebben a pillanatban, talán később már késő lesz, bármi legyen is a következménye.

A szemébe néztem, nagyon sajnáltam, mert a szívem mélyén szerettem őt, de meg kellett mondanom neki.

- Ray, én sosem fogok mást szeretni, csak Robint. – suttogtam."

A szenvedélynek ez az arca, a Ray nevű arca pusztító lehet, de a másik arca viszont megmentheti Sara és Robin életét. Egy kis részlet a regénynek abból a pillanatából, mikor Sara hosszú hónapok után először pillanthatja meg Robint:

"Figyeltem, ahogy apa lámpát kapcsolt, majd számokat ütött be egy fali billentyűzeten. Megmutatta, hogy melyik falon lesz a kép, attól kezdve meredten bámultam a hatalmas fehér felületet, ami mindjárt megelevenedik és megmutatja nekem őt. Kiszáradt a szám, a szívem olyan gyorsan és hangosan vert, mintha komplett dobszólót játszana. Apa a remegő lábam alá tolt egy széket, de nem akartam leülni. Várt egy kicsit, aztán megnyomott egy gombot és a fal eltűnt.

Olyan élethű volt, akárha én is abban a teremben lettem volna. Robin törökülésben ült a földön, egy cicával az ölében. Felkapta a fejét, mert nyílt az ajtó, belépett az apja. Felállt és odament hozzá, öleléssel üdvözölték egymást. Tylor beszélt neki, méghozzá a mi általunk felfedezett csoportról, Robin feszülten hallgatta.

Annyira közelinek tűnt, akaratlanul is közelebb léptem a falhoz, meg akartam érinteni. Magasabb és izmosabb lett, de most is gyönyörű arcáról eltűnt az üldözöttség, nyugodt volt és kisimult. A szeme! Az egészen más lett. Furcsa is volt, szinte hiányoltam az engem beszippantó feketeséget, de nem sokáig. Mert, ahogy belemerültem, csodálatos szépséget találtam. Akár a nyári égbolt, ahol apró fehér felhők úsznak, néhol eltakarja őket egy halványszürke zivatarfelhő, de mögötte látszik az ég ragyogó kékje. Ringató és egyúttal erőt sugárzó szemek voltak ezek, az én erőmet viszont teljesen elvették. Elgyengültem, a lábam már alig bírt el, hallottam, hogy apám mögém lépett, de nem zavart meg. Nekidőltem a hideg falnak, ez segített egy kicsit és csak bámultam őt."

Tudom, hogy sokan várják már a folytatást, ami alig egy hónap múlva meg is érkezik! Már most is lehet előrendelést kérni itt, ha valaki tőlem szeretne egy dedikált példányt.

Szeretettel: Darena S.