Szenvedély, ez a címe a Sejtelmes Fény következő fejezetének, amelyben ez a szó egyszerre jelenthet jót és rosszat is. Csak egy szó, mégis oly sok minden megbújhat mögötte, ami aztán lángra kapva mindent felégethet maga körül. Sarára gyógyulása idején Robin testvére, Ray vigyáz, látszólag beletörődve a helyzetébe elfogadja a testőri, edzői és tanítói szerepet, de az érzéseit képtelen elfojtani, és még mindig remél, ahogy ez a következő rövid kis idézetből is kiderül:
"
Ray volt az, tőlem
két-három méterre lebegett a sötétségben.
- Mit csinálsz
itt? Megijesztettél.
- Bocs, nem volt
szándékos. Csak látni akartam, hogy rendben vagy-e. Volt egy rossz érzésem, úgy
nézem nem alaptalanul.
- Egy kis roham
volt, semmi több, már jól vagyok. Nem kell őrizned engem. – próbáltam kicsit
keményebb hangot megütni, sikerült is megbántanom. Mosolytalan arccal nézett
rám.
- Apád nem csak azt
kérte, hogy foglalkozzak veled, azt is, hogy vigyázzak rád. De ha te ezt
tolakodásnak veszed…
- Nem, dehogy!
Csak, csak a büszkeségem, tudod.
Megkönnyebbülten
elmosolyodott.
- Nem tehetek
róla, ha nem jössz ki az ablakba fuldokolva, ami úgy megrémített, hogy nem
mertem távolabb menni, akkor sosem tudod meg, hogy vigyázok rád.
- Bevallom,
igazából örülök, hogy itt vagy. Rettegek a magánytól.
Közelebb jött,
sokáig nem szólt. Tudta jól, hogy mi ennek az oka, de nem tudta eldönteni, hogy
beszéljen-e róla. Végül rászánta magát.
- Miatta, ugye? A
rosszullét is miatta volt. – kérdezte suttogva.
- Igen, nagyon
hiányzik nekem.
- Emlékszel?
Mondtam én neked, mondtam az elején, hogy sokkal jobban tennéd, ha távol
tartanád magad tőle.
- Emlékszem. Nem
volt választásom, ahogy most sincs. Miért mondod ezt?
- Mert még nem
késő. Még elfelejtheted. Robin csak fájdalmat fog okozni neked, félelmet,
rettegést!
A szeme lázasan
villogott, a hangja tele volt könyörgéssel.
- Nem értem, miért
gondolod ezt. Robin rendbe jön, és újra együtt leszünk. És soha nem tudnám
elfelejteni.
- Sara, Robin
megváltozott! Már nem olyan, mint régen! Küldetése van, nem te leszel számára a
legfontosabb!
- Nem számít,
tudom, hogy a szerelme irántam változatlan. Annak meg szívből örülök, ha
teljesíti a feladatát.
Ray megtört, az
elszántságom megállította. De be kellett látnom, hogy a nagyinak igaza volt.
Ray szeret engem, és ettől nagyon szenved. Ha nem tisztázom vele ezt a dolgot
most, ebben a pillanatban, talán később már késő lesz, bármi legyen is a következménye.
A szemébe néztem,
nagyon sajnáltam, mert a szívem mélyén szerettem őt, de meg kellett mondanom
neki.
- Ray, én sosem
fogok mást szeretni, csak Robint. – suttogtam."
A szenvedélynek ez az arca, a Ray nevű arca pusztító lehet, de a másik arca viszont megmentheti Sara és Robin életét. Egy kis részlet a regénynek abból a pillanatából, mikor Sara hosszú hónapok után először pillanthatja meg Robint:
"Figyeltem, ahogy
apa lámpát kapcsolt, majd számokat ütött be egy fali billentyűzeten.
Megmutatta, hogy melyik falon lesz a kép, attól kezdve meredten bámultam a
hatalmas fehér felületet, ami mindjárt megelevenedik és megmutatja nekem őt.
Kiszáradt a szám, a szívem olyan gyorsan és hangosan vert, mintha komplett
dobszólót játszana. Apa a remegő lábam alá tolt egy széket, de nem akartam
leülni. Várt egy kicsit, aztán megnyomott egy gombot és a fal eltűnt.
Olyan élethű volt,
akárha én is abban a teremben lettem volna. Robin törökülésben ült a földön,
egy cicával az ölében. Felkapta a fejét, mert nyílt az ajtó, belépett az apja.
Felállt és odament hozzá, öleléssel üdvözölték egymást. Tylor beszélt neki,
méghozzá a mi általunk felfedezett csoportról, Robin feszülten hallgatta.
Annyira közelinek tűnt,
akaratlanul is közelebb léptem a falhoz, meg akartam érinteni. Magasabb és
izmosabb lett, de most is gyönyörű arcáról eltűnt az üldözöttség, nyugodt volt
és kisimult. A szeme! Az egészen más lett. Furcsa is volt, szinte hiányoltam az
engem beszippantó feketeséget, de nem sokáig. Mert, ahogy belemerültem,
csodálatos szépséget találtam. Akár a nyári égbolt, ahol apró fehér felhők
úsznak, néhol eltakarja őket egy halványszürke zivatarfelhő, de mögötte látszik
az ég ragyogó kékje. Ringató és egyúttal erőt sugárzó szemek voltak ezek, az én
erőmet viszont teljesen elvették. Elgyengültem, a lábam már alig bírt el,
hallottam, hogy apám mögém lépett, de nem zavart meg. Nekidőltem a hideg
falnak, ez segített egy kicsit és csak bámultam őt."
Tudom, hogy sokan várják már a folytatást, ami alig egy hónap múlva meg is érkezik! Már most is lehet előrendelést kérni itt, ha valaki tőlem szeretne egy dedikált példányt.
Szeretettel: Darena S.
