Ahogy ígértem, íme a második rész, a Sejtelmes fény első részlete, a Sötét Vihar/Árnyék című trilógia folytatása, egy apró kis szeletke, ami az Árnyék izgalmas befejezése után újabb izgalmakat ígér. Ez a kis részlet nem árul el túl sokat, de annyit igen, hogy minden megváltozik. Vagy inkább átváltozik? Hiszen az első rész végén Sara és Robin szinte elveszni látszik. Ez a pár sor egyikük küzdelméről szól, hogy kiről, azon szabad gondolkodni, és a megjegyzésekben várom az ötleteket.
"Azt hittem, a
létezés pusztán ennyi. Sőt, örültem neki. Csodálatosnak tartottam, élveztem a
szabadságot, a súlytalanságot, a nyugalmat és a békét. Az a hatalmas semmi,
amiről azt hittem, hogy milyen gyönyörű, az mind az enyém volt. A testem és a
gondolataim helyét az örök béke érzése foglalta el.
Csak táncoltam,
pörögtem, úsztam és bukdácsoltam benne. Mint a magzat az édesanyja pocakjában.
Engem is átölelt a lágy melegség, én is éreztem, hogy biztonságban vagyok.
Sejtésem sem volt arról, hogy van rossz. A jóról tudtam, hiszen egész lényem
belemerült. Mivel számomra csak az én világom létezett, így senki sem tudott
figyelmeztetni engem, hogy ez csak egy kis vigasz, de a rossz létezik.
Mindenütt ott van, még a semmiben is. Mert csak együtt létezhetnek. Jó és rossz
elválaszthatatlanok. Nem a béke, hanem a harc örök. A béke csak átmeneti
állapot két harc között. Azért kell, hogy a rossz erőt gyűjtsön, aztán újra és
újra tönkretegye és megsemmisítse a békét.
Nem számítottam
rá, felkészületlenül ért, amikor a semmi fojtogatni kezdett. Lassan zsugorodott
körülöttem, a feketeség örvénylett és egyre jobban szorított. Nem értettem,
hogy mi történik. Miért változott a lágy hullámzás fenyegetővé? Miért félek, és
miért leszek egyre kisebb és kisebb? Hogy került a boldogság helyére a
rettegés? A semmi magába akart olvasztani, eltüntetni még a tudatomat is,
elpusztítani azt a valamit, amitől én „én” voltam."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése