.jpg)
"Reggel van, vagyis
inkább hajnal, de már nem tudok aludni. Furcsa lesz ma az örökös készenlét
érzése nélkül mászkálni, azért nem szeretjük, mert az ember haszontalannak érzi
magát tőle. Majd keresek magamnak valami munkát, amíg Tylor felépül. Még csak
most épül a bázis, biztos akad tennivaló. Egyelőre csak ez a sziklába vájt közös
szállás van készen, de itt legalább van jó sok szoba, meg egy hatalmas kajálda.
Viszont terveztek önálló házakat is, nem tudom, hol tart a dolog, a terveket
láttam, az nagyon klassz. Olyan lesz a ház, mint egy zöld domboldal, felülről
észre sem lehet venni. Az önellátás is közös célunk, ha sikerül, minden
szükséges holmit itt akarunk majd megtermelni. Nagyon tuti hely lesz, arról nem
is beszélve, hogy minden szál, minden információ ide fut be. A sziget
vezetősége tartja majd kézben ezt az adathalmazt. Nem irigylem őket, én inkább
harcolok. De most megnézem Tylort.
Még nem tért
vissza közénk, a doki szerint már csak jó mélyen aludt és sokkal jobban van.
Tényleg jól nézett ki. Aztán elrohantam a lányokhoz, de már a folyosón
hallottam, hogy Mason megelőzött. Most érkezhetett ő is, mert a kopogásomra
azonnal ajtót nyitott, még nem jutott beljebb.
- Hello. –
köszöntünk mind egyszerre.
- Hogy aludtatok?
– kérdeztem a lányokat, bár a válasz az arcukra volt írva.
- Istenien! –
lelkesedett Emma, Júlia is mosolygott, csak jóval visszafogottabban.
- Jól aludtunk,
már régen volt ilyen kényelmes fekhelyünk, és ilyen biztonságos nyugalmunk.
- Ugye igazam
volt? Nektek is jár egy kis pihenés. – mondta Mason, Júlia nagyot sóhajtott.
- Jár? Mikor a
világ tele van ezekkel a mocskokkal? Én úgy érzem, csak akkor pihenhetünk, ha
egy sem lesz már.
- Olyan sosem
lesz. – legyintett Emma.
- De lesz, muszáj
bíznunk benne. – vitatkoztam, én hittem, hogy egyszer elfogynak.
- Most akkor is
itt vagyunk, és ti még sosem jártatok itt, ezért azt javaslom, nézzünk szét. –
Mason már egy nagy lendülettel ki is nyitotta az ajtót, de Júlia értetlenül
nézett rá.
- És Tylor? Nem is
érdekel, hogy van?
- Dehogynem. De
biztos vagyok benne, hogy Roger már volt nála, gondoltam, majd ő elmondja, hogy
mi a helyzet vele.
- Voltam, persze.
Még nem tért magához, de szépen javul.
- Nekem ez nem
elég, én látni szeretném, tehát én először a betegszobába megyek. – jelentette
ki Júlia.
- De utána jössz
körülnézni? – kérdezte Emma.
- Még szép! Én is
kíváncsi vagyok!
Kicsit meglepett,
hogy Júlia nem érte be azzal, amit én mondtam, de ha így akarja, hát legyen. Még
kapóra is jött, hogy különválik Emmától.
- Mason, menjetek
előre, elkísérem Júliát és utánatok megyünk. – javaslatomra Mason bólintott, de
Júliának nem tetszett az ötlet.
- Egyedül is
odatalálok, menj csak. Te már úgyis voltál ma Tylornál. – puff, a padlóra
küldött, és ezzel a lendülettel ki is fordult az ajtón.
Emma valamit
mondott a fürdőszobáról, de csak olyan elkenődötten ért el hozzám a hangja. Mason
jó erősen a hátamra csapott, attól magamhoz tértem.
- Barátom, attól
tartok, erről lecsúsztál! Mondtam, hogy szólj neki.
- Itt…. itt
akartam, most akartam, tényleg.
- Az lehet, de
elkéstél.
- Még nem biztos,
még van esélyem.
- Ha így gondolod,
akkor ne várj túl sokat.
- Indulhatunk! –
toppant be Emma a szobába, aztán elkomolyodva nézett ránk.
- Valami baj van?
Tylor? – kérdezte.
- Nem, semmi, csak
Roger szerelmes. – mutatott rám Mason cseppet sem tapintatosan.
- Észrevettem. Júlia,
igaz?
- Észrevetted? Ő
is? – dadogtam beijedve.
- Dehogy, ő nem.
Egyszer azt mondta nekem, ő sosem lesz szerelmes, hogy ne kelljen féltenie azt,
akit szeret. – magyarázta Emma, mire Mason kétkedő arcot vágott.
- Én ebben nem
lennék olyan biztos. – biztatóan néztek rám, főleg Emma, ő még nem sejtett meg
semmit Tylorral kapcsolatban. Mert talán nincs is semmi megsejtenivaló,
gondoltam én naivan. Ha szerelmes az ember, a leglehetetlenebb helyzetben is
tud reménykedni, és attól én még messze voltam.
- Na, gyerünk! –
intett Mason és kitárta nekünk az ajtót.
Először a közös
szállást jártuk be, megnéztük az étkezőt, az edzőtermet, és az orvosi részleget
is, ahol Júlia is csatlakozott hozzánk. Tylor még mindig mély álomban volt,
aminek egy egész picikét örültem, mert így nem tudtak beszélni egymással.
Egyelőre. Kaptam némi időt. Oké, de hogy csináljam? Mégse eshetek neki! Mentem
utánuk végig a szigeten, de a fejem máshol járt közben. Pedig készen lett az
első ház és igazán klasszra sikerült. A helikopterek épülő hangárját tátott
szájjal bámultuk. Levágták hozzá a hegy tetejét, és a csúcs helyére egy
szétnyíló ajtó került, amin keresztül egy hatalmas hodályba ereszkedhettek le a
gépek. Mert állítólag jó sokat szeretnének belőlük. Utána segítettünk
gyümölcsfákat ültetni, nem mintha szükség lett volna rá, az ilyesmi mifelénk
gyorsan megy, de láttuk, hogy a lányok nagyon szeretnék és élvezték is. Megint
láthattam Júlia ragyogó mosolyát, meg is feledkeztem minden reggeli
félelmemről. Egyébként Júlia javaslatot is tett a gyümölcs feldolgozására, meg
egy saját pékség kiépítésére. Fel is kérték, hogy segítsen és örömmel
elfogadta. Persze, csak a tervek elkészítéséig, mert természetesen nem akart
itt rostokolni, megmondta, hogy mielőbb készül vissza a terepre. A gyümölcsös
után sétáltunk egy nagyot a tengerparton, ahol végre beszélgethettem vele, mert
Mason lefoglalta Emmát.
- Úgy látom, a
barátnőd és Mason jól elvannak. – jegyeztem meg, közben rám támaszkodva
megszabadult a szandáljától, feltűrte fehér nadrágjának a szárát és
belegyalogolt a vízbe. A szél az arcába fújta szőke tincseit, laza, kék pólóját
folyton megemelte és alábújt. Csak átfutott bennem, hogy milyen csinos. Köztünk
mindenki a lehető legegyszerűbben és kényelmesen öltözött. Farmer, póló, pulcsi
és kényelmes futócipő. Júlia ma kilógott ebből a sorból. Nem válaszolt a
megjegyzésemre, újra megpróbáltam megszólítani.
- Nem hideg a víz?
– elvégre már itt sincs nyár, ám mosolyogva nézett rám.
- De, hideg, meg
bársonyos és simogató. Próbáld ki.
- Inkább kihagyom.
Tetszik a sziget?
- Szép itt. Ha
minden kész lesz, klassz kis birodalom lesz belőle.
- Jó, hogy van egy
hely, ahol biztonságban lehetünk.
- Meg ahol
összefut minden, és így nem csapkodunk össze-vissza céltalanul. – tette hozzá
Júlia, lassan lépkedett a vízben, néha lehajolt és megnézett egy szép kavicsot
vagy kagylót, aztán visszadobta.
- Van más terved
is a harcon kívül? – szerettem volna kicsit többet megtudni róla, de megütközve
nézett rám.
- Más? Mi lenne
más? Miért, nektek van?
- Csak arra
gondoltam, néhányan letelepszenek valahol, és onnan járnak portyázni, meg
családot alapítanak, van, aki dolgozni is próbál.
- Én ilyesmire
képtelen lennék.
- Pedig ez is
fontos. Az ártók közül is épülnek be az emberek közé, hogy belülről tegyék
tönkre a világot. Őket csak úgy találhatjuk meg, ha mi is beépülünk.
- Értem, persze,
fontos, de nekem túl lassú. Nem lennék jó beépülő, mert ha kiszúrnám őket,
azonnal likvidálnám mindet. Te meg tudnád csinálni?
- Nem, azt hiszem,
én sem. Ehhez türelem kell. Úgy érzem, benned sincs. – a válasz késett, egy
sóhaj megelőzte.
- Nincs. Emma
mondta, hogy elmesélte nektek a történetünket.
- Igen, biztosan a
szüleitek miatt vagy ilyen elszánt. Érthető. De egyszer csillapodik majd,
meglátod.
- Nem hiszem. Ha
becsukom a szemem, minden este magam előtt látom őket és azt a rengeteg vért.
Összekeveredve, négyük vére egymásba folyva beterítette a földet. Látom a
fájdalmat és az iszonyatot az arcukon. És emlékszem az ő undorító arcukra is,
ahogy engem méregettek. Azt hitték, könnyű préda leszek, és mielőtt megölnek,
még játszadozni akartak velem. Bár a játék-szó erre nem igazán megfelelő, a
kínzás jobban illik rá. A ti szüleitek?
- Ők is meghaltak,
egy csatában. Nagyon rossz volt, de minket felkészítettek rá, és nem volt
ennyire csúnya dolog.
- Szerencsések
voltak. Te is tudod azt, amit Tylor?
- A leblokkolásra
gondolsz? Nem, sajnos nem. Csak ő örökölte, apánk volt különleges.
- Az mit jelent?
- Tudod, ő
árnyékgyermek volt.
- Azon a borzalmas
estén a szüleink erről is meséltek, de még nem találkoztam egy ilyen gyermekkel
sem. És nem is értem, hogyan lesz valaki olyan, más meg nem.
- Nem egyszerű
dolog. Ez az egész abból származik, amit az ártók veled is meg akartak tenni,
de te nem hagytad. – mikor kimondtam, megállt a szívem egy pillanatra, felé
fordultam és megfogtam a kezét – nem hagytad, ugye?
- Ne félj, nem.
Szerencsére rajtam volt a fehér ruha, ők meg nagy bátran szemüveg nélkül álltak
előttem.
- Akkor jó. Egy
pillanatra azt hittem, valami más oka is van ennek a hatalmas küzdeni vágyásnak
benned.
- Az a látvány
minden este, épp elég ok. Mesélnél még?
- Szívesen. Tehát
az ártók vére sajnos keveredett a miénkkel, és ha egy ilyen vérvonal egyesül
egy erős védői vérvonallal, abból általában ikrek születnek. Ha az állítólag
nagyon kemény terhesség hónapjai alatt valamilyen nagy trauma éri a mamát, vagy
netán a fogantatás egy erőszak következménye, akkor szinte biztos, hogy az
egyik baba árnyékgyermek lesz, vagy akár mindkettő.
- És ha nem lesz
az, később még azzá válhat?
- Hát, nem is
tudom, ilyet még nem hallottam, de nem is kérdeztem utána. Nem foglalkoztunk
ezzel a lehetőséggel, hiszen mi is baj nélkül felnőttünk.
- Milyen az
árnyékgyermekek élete?
- Ha szeretetben
nőnek, akkor könnyebb, de nem egyszerű. Állandóan dolgozik bennük a másik, a gonosz
énjük. Ha kicsi koruktól kiteszik őket szenvedésnek, akkor a saját vagy éppen a
testvérük védelmében használni fogják az erejüket, hiszen nem is tudják, hogy
nem lehet, és szinte biztos, hogy nagyon erős ártó lesz belőlük.
- Mennyire erős? –
faggatott tovább Júlia, nagyon érdekelte mindez.
- Eléggé, pusztán
a szemével is ölni tud.
- Láttál már
ilyet?
- Még nem, és nem
is szeretnék.
- Sokan vannak? Az
ilyenek.
- Akad mindig
egy-egy, de szeretnek elbújni. A föld alatt élnek, barlangokban, alagutakban.
Csak éjszaka jönnek elő gonoszkodni, nem bírják a világosságot, és nem akarják
felfedni magukat az emberek előtt. Imádják a titokzatosságot.
- Azon kívül, hogy
kínozzál, megerőszakolják és megölik az embereket, mást is tesznek velük?
- Persze,
különösen az ilyenek. Mert az árnyékgyermekből lett ártók okosak is, szeretnek
kombinálni. Képesek befolyásolni az emberek gondolkodását, tudnak belőlük
dühöngő őrültet és fanatikus diktátorokat csinálni, akik aztán sok kárt tesznek
a világban. Vagy egyszerűen csak egymásnak ugrasztják az embereket, végtelen a
variációk lehetősége.
- Akkor a világ
történéseiből lehet tudni, hol van egy ilyen tűzfészek.
- Így van, oda
elég nagy csapat megy a helyieknek segíteni.
- Ha lesz ilyen,
én is megyek. – mondta Júlia lobogó tűzzel a szemében, de lehűtöttem.
- Negatív. Lányok
ilyen helyre nem mennek, az erőszak lehetősége miatt. Sajnálom, ebben nem
vehetsz részt.
- Majd meglátjuk.
Ti már voltatok? Ja, persze, mondtad, hogy te sem láttál még ilyen
szörnyeteget.
- Én nem, de Tylor
igen. – erre már az a hófehér arca is enyhén kipirult.
- Igazán? Ha
felébred, megkérem, hogy meséljen róla.
- Megpróbálhatod,
de nem szívesen beszél erről. Neked sem kéne ezzel foglalkozni.
- Mi mással kéne?
– tárta szét a karját értetlenül.
- Biztosan szerettél
valamit, mielőtt védővé lettél.
- Lehet, de az a
Júlia halott, ez itt egy másik. Ezt a Júliát csak az ártók pusztítása érdekli.
- Júlia, értem a
fájdalmadat, de nem jó ez a hevesség. Hibázhatsz.
- Emma is mindig
ezt mondja. Nem fogok.
- Oké, úgysem
hallgatsz senkire, ha jól sejtem.
- Hallgatok én, de
csinálom, ahogy a szívem diktálja. – kijött a vízből, lábait a puha homokba
mélyesztette.
- Most viszont
néhány napra kivontunk ebből, mi lenne, ha fejben is kicsit elszakadnál ettől
az egésztől?
- Ezt hogy érted?
– szemeiben most kíváncsiság csillogott.
- Úgy, hogy
élvezed, ami körülvesz. Mint most a vizet és a homokot. Holnap túrázhatnánk,
vagy akár halászhatnánk egyet. Az ártók várhatnak rád pár napot, jut neked is
bőven belőlük.
- Túra. Halászat.
– Júlia elgondolkodott, aztán rábólintott.
- Oké, jól
hangzik. Úgyis megígértem, hogy segítek összeállítani, mi kell egy
gyümölcsfeldolgozóhoz és egy pékséghez. Közben megejthetjük.
- Szuper.
Egyébként honnan tudod ezeket?
- A szüleink
amolyan letelepedettek voltak, amiről meséltél. Apám pék volt, anyám meg egy
gyárban dolgozott, ahol gyümölcslevet és lekvárt készítettetek. Ahogy lehetett,
én is dolgoztam ott időnként egy keveset, mindegyiket szerettem.
- Na, látod, mégis
van valami, amit szerettél régen.
- Nem mondtam,
hogy nincs. Csak az már elmúlt.
A parton Emma és
Mason megfordultak, közeledtek felénk, gyorsan bebiztosítottam a holnapi
programot.
- Akkor túra
holnap?
- Délután oké.
- Roger! Még az
irányítást mutassuk meg a lányoknak! – kiabálta Mason, intettem, hogy rendben,
aztán Júliával elindultunk.
Az irányítás
nagyon tetszett nekik, elképedve nézték a rengeteg számítógépet, meg monitort,
és a most készülő világtérképet. A sziget vezetője, Paul lelkesen magyarázott
nekik.
- Ez a térkép az
egész világot ábrázolja majd, egy műhold vezérli, amelyik pásztázza a földet és
biológiai jelek alapján érzékeli az ártókat, ahol többen vannak, azt a
területet pirossal fogja jelezni.
- Csak azt, ahol
többen vannak? – kérdezte Júlia.
- Sajnos, egyelőre
igen. Egyesével nem tudjuk bemérni őket.
- És a gyorsaság?
Mire odaérünk, már egész máshol lehetnek.
- Igen, de
útközben adjuk a módosított irányt.
- Ez a sok monitor
mit mutat? – érdeklődött tovább Júlia.
- Ismerünk néhány
rejtekhelyet, azokat figyeljük a műholdról, meg a sajátjainkat is. Azok a hátsó
gépek ott a fal mellett, azok pedig a védelmünket biztosítják.
- Mennyire biztos
ez a védelem? – Júlia az egyik gép gombjait tanulmányozta.
- Hát, eddig azt
hittük, hogy örök és kikezdhetetlen, mert saját magát kontrollálja és
fejleszti.
Erre mi is
felkaptuk a fejünket, Paul szavai valami rosszra utaltak, rá is kérdeztem.
- Eddig? Már nem
hiszitek? – a kérdésemre Paul nagyot sóhajtott.
- A térkép
kiépítéséhez összerántottunk néhány nagy informatikus koponyát közülünk, a
védelmi rendszer is nagyon érdekelte őket, ezért kicsit kutakodtak benne.
Rájöttek, hogy a rendszer készítője létrehozott egy kódot, amivel kikapcsolható
a védelem.
- Egy kódot? És
hol van ez a kód? – kérdezte Mason megrökönyödve.
- Hát ez az. Azt
senki sem tudja, kutatásaink szerint nyoma veszett valahol Európában.
- Akkor mi lesz?
Tétlenül várjuk, hogy megtalálja valaki? – folytatta Mason, én feleltem, mert
sejtettem a választ.
- Azt nem hiszem.
Tylor biztosan ezen dolgozott.
- Így van, Roger.
Fegyvereket építünk ki körben a szigeten, ha mégis gond lenne, ne álljunk itt
védtelenül. Van kedvetek segíteni?
- Már hogyne
lenne! Nekem nagyon is! Roger? – lelkesedett Mason, amin nem is csodálkoztam.
- Én is szívesen
csatlakozom. Holnap délelőtt kezdhetjük is.
- Nagyszerű,
örülök nektek. Most kevesen vagyunk, mindenki terepen van, minden idetévedő
segítsége jól jön, akár csak pár napra is. Ha nem gond, mennék is vissza. –
intett Paul hátra.
Közben este lett,
mi is kifáradtunk, de nagyon jó kis nap volt. Eddig. Ahogy felértünk az
irányítás földalatti terméből a felszínre, Júlia megszólalt.
- Ki jön velem
Tylorhoz?
- Megyünk mind,
most már nekünk is illik meglátogatni. – válaszolt Emma.
Mentünk hát, és
Tylort ébren találtuk. Nem csak egyszerűen ébren, hanem máris piszok jól nézett
ki. Az arcára visszatért a magabiztosság, szeme tisztán, határozottan
csillogott, és a frizurája úgy nézett ki, mintha egy sztárfodrász belőtte
volna. Az ő haja is hullámos volt, de nem tűnt kuszának, inkább tökéletesen
elrendezettnek. Amit Júlia arcán láttam, amikor megpillantotta, arról inkább
nem is szeretnék írni.
- De jó, hogy
jöttök, végre megköszönhetem nektek. Nagyok voltatok, kösz. – fogadott minket a
tesóm.
Körbeálltuk az
ágyat, Tylor a tekintetével végig Júliát követte. Nem tudtam nem észrevenni.
Mason odalépett hozzá és megszorította a kezét.
- Te is nagy vagy.
Az egész a mi hibánk, nem figyeltünk eléggé. Örülök, hogy jól vagy. Meddig
nyomod még az ágyat?
- Nem tervezem
hosszúra, de a doki még két napot megígértetett velem, és utána is pár napig
még minden nap látni akar.
- Nagyon helyes.
Rendesen meg kell gyógyulnod. – mondta Júlia hozzá képest nagyon is lelkesen.
- Szerintem már
semmi sem látszik rajtad, de ha a doki mondja… - jegyezte meg Emma.
Én is a doki
pártjára álltam, kissé részrehajló is voltam, már magam felé részrehajló.
Persze mindennél fontosabb, hogy Tylor teljesen rendbe jöjjön, de nekem is jól
jött az a két nap. Kétnapnyi esély, ha egyáltalán van mire felhasználni.
- Egyetértek, csak
fogadj szót, az a biztos. – helyeseltem – Addig Masonnal helyettesítünk téged a
fegyverek tervezésében.
- Szuper, ugyanis
épp erre akartalak kérni téged, Roger. Tudom, hogy mindent tudsz a fehér ruha
működéséről. Valami hasonló elven működő fényfegyver kellene, nagyobb
hatósugárral.
- Meglesz,
izgalmas feladat.
- Tudtam, hogy
érdekelni fog, többek között ezért is indultam a keresésedre. Csak sürgősebb
volt az ártók felhajtása.
- Egy jó kis
balhét nem akartál kihagyni, valld be! – Mason viccesen megfenyegette Tylort.
- Mindent bevallok!
Már jó ideje nem harcoltam, kellett egy kis edzés.
- Kár, hogy
másodszorra kiütöttek, nem láttad küzdeni a lányokat. Két valódi kincsre
bukkantunk a személyükben. – folytatta Mason, és persze Tylor nem Emmára, hanem
Júliára nézett.
- Nem kellett
látnom, anélkül is tudom. – mondta nagyon komolyan, a szemével a lány szemébe
mélyedve.
- Na, jó! Hagyjuk
pihenni a beteget, részemről befejeztem a napot. Lányok, gyertek velem
vacsorázni, az ebéd puszta megszokásból ma is kimaradt. – Mason karon fogta és
kivezette őket a szobából.
- Valami rosszat
mondtam? – Tylor értetlenül nézett rám.
- Nem, rosszat
nem.
- De van valami,
igaz?
- Hát, nem igazán,
vagy talán mégis, vagyis csak lehet.
- Roger, fogalmazz
érthetőbben.
- Oké, szóval
Mason ezt azért csinálta, mert tudja, hogy Júlia tetszik nekem.
Tylornak elakadt a
hangja, csak bámult rám egy ideig, látszott, hogy mennyire kattog az agya.
- Értem, és
megértem. Júlia remek választás.
- Te is? Neked is
tetszik? – kérdeztem halkan.
- Nem tagadom,
átfutott az agyamon. Ő tudja?
- Nem, még csak
három napja ismerem.
- Mondd, Roger, és
érzed, hogy ő érdeklődik irántad?
- Fogalmam sincs,
csak ma beszélgettünk először.
- Oké, én, szóval,
persze ha neked tetszik, én nem próbálkozom. De nem lehetek udvariatlan vele,
ha idejön, azért beszélgethetünk, ugye?
- Természetesen,
de jó, hogy ezt tisztáztuk.
- Igen, jó. Sok
sikert.
- Kösz. Klassz,
hogy jobban vagy.
Az orvos berontott
a szobába és kizavart, mert még meg akarta vizsgálni Tylort. Nem is bántam,
kissé kínos volt a helyzet. De legalább tudom, hogy tőle nem kell tartanom. Már
csak Júlia érzéseit kell kifürkésznem. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha
kiderül, hogy semmit sem érez irántam. Azért én reménykedem. Ha most még nem is
érez, majd fog. Az együtt töltött idő meggyőzi őt, ez biztos. Holnap, holnap
kezdődik az én időm."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése