A bázis

Kedves Olvasóim!

Továbbra is köszönöm, hogy velem tartotok, üdvözlöm a régi és az új olvasókat is sok szeretettel.  Jó, hogy egyre többen szeretitek a könyvemet. A"Mennydörgés"folytatásában ellátogatunk egy csodaszép, illetéktelen szemek elől elrejtett szigetre, ahol Sara és Robin kicsit megpihenhetnek az átélt fájdalmak után, és ahol felkészülhetnek a harcra. Mert hamarosan megindul a hajsza a "kód" után. Hogy az mi, arról kicsit később. Most kukkantsunk be a szigetre, merüljünk el szépségében, és egyelőre ne vegyünk tudomást a fenyegető veszélyről, és Robin Sarához intézett kibírhatatlan és teljesíthetetlen kéréséről, amit majd ebben a fejezetben olvashattok.

"Féltem. Nem a helytől, azt tudtam, hogy attól nem kell, de mégis féltem. A legváratlanabb pillanatokban tört rám, megdobogtatta a szívem és nyirkos lett a tenyerem tőle. Kutattam, de nem találtam az okát. Talán jobb is, ha tudnám, se tehetnék ellene semmit. Nem, ez nem igaz, mert felkészülhetnék. Bár léteznek olyan dolgok, amikre nem lehet felkészülni, mert ép ésszel felfoghatatlanok. Azért annyit sejtettem, hogy ehhez a dologhoz Raynek köze lesz. A sötétség, ami eluralta őt, a csápjaival felénk nyúlkált, mi is kellettünk neki. Ray gyenge volt, magányos és elveszett. Könnyen bekebelezte a gonosz. De mi erősek vagyunk, és még erősebbek leszünk. Velünk szemben veszíteni fog.

- Sara, figyelj! Ereszkedünk! – figyelmeztetett Robin.

Körülnéztem, mindenki csillogó szemmel tapadt az üvegre. Tényleg ereszkedtünk, de még mindig csak az óceán hullámzott alattunk. Egyik pillanatban még a nagy kékséget láttam, a másikban pedig már egy csodaszép sziget zöld fái felett repültünk.

Fehér homokos partját lágyan nyaldosták a hullámok, a napfény kellemesen megszűrve ragyogta be a tájat. Egy hegyoldal magasodott előttünk, a pilótánk fölé kormányozta a gépet, átjutva a hegycsúcson megpillantottuk a sziget belsejét. De innen a magasból itt is csak a fák zöldjét láttam, meg egy nagy tavat és vízeséseket. Ahogy ereszkedtünk egyre lejjebb, először egy nagy zöld területet vettem észre, ez lesz a leszállóhely, már apró embereket is kivettem körülötte. Csak egészen mélyen, a földet érés előtt szúrtam ki a házakat, és teljesen lenyűgözött a látvány.

Olyanok voltak, mint egy-egy kis domboldal, a tetejük zöld fűvel, vagy virágokkal, bokrokkal beültetve. Némelyiken kis konyhakert volt, egy másikon szeder, meg málnabokrok. A dombocskákon körbe sok kis ablakot láttam, szintén zöldre festve, ahogy az ajtó is. Értettem, hogy ennek oka van, mégpedig a rejtőzködés, de egyszerűen bámulatos volt. Nemcsak én gondoltam így, a többiek is tátott szájjal, aztán boldogan vigyorogva gyönyörködtek a látványban. Apa és Robin pedig rajtunk mosolygott, ebből sejtettük, hogy ők már jártak itt. Kiszálltunk a gépből, odarohant sok ember, lekapkodták a holminkat, majd a gépek újra felszálltak és elrepültek."